Vannak olyan helyzetek, amikor egy ember képtelen megítélni azt, mi helyes vagy helytelen. Ilyenkor teljesen leállnak a bennünk levő rozsdásodó kerekek, az agy pedig szép lassan pihenni kényszerül. Elsőként csak a teljes koncentrációt veszítjük el, az érzékeket, a realitást. A végén pedig, elfelejtünk lélegezni is. Ez történik, ha szerelmes vagy. Csődöt mondanak a szerveid, a gyomrod furcsán szorul össze, mikor rá gondolsz. A hideg jólesően futkos a karodon, hátadon, mintha betegségre készülne a szervezeted. Képtelen vagy nem rá gondolni, kényszerít valami, ott...mélyen. Hallucinálsz arról, milyen az illata, hogyan ölel magához. Elkezdesz vágyakozni utána, a pillanatok után. Egyre jobban észreveszed magadon, hogy Neked csak is ő kell. Senki másra nincs szükséged a világon.
Ameddig...egy nap meg nem pillantod egy lánnyal, egymás kezét fogják, nevetnek. Szinte sugárzik róluk a boldogság.
Az a felhőtlen fajta, amit Te is érzel, mikor rá gondolsz.
A torkodban gombóc keletkezik, nem is egy kő. Nem bírod lenyelni sem. Ellepik a könnyek a szemeid, tompul a világ.
Arra az időre gondolsz, amit együtt töltöttetek boldogan- a gondolataid között.
Abban a pillanatban elrohannál a világ elől, önmagadtól, az emlékektől. Messzire mennél, elbújnál, hogy senki se lássa mennyire gyenge vagy. Bizseregnek az ujjaid, mély lélegzetet veszel, helyek után kutatsz ahol észrevétlenül kiadhatod azt, ami hullámokban robbanna ki belőled.
Újra magányosnak érzed magad, egy senki vagy, egyedül fogsz meghalni.
Megjelennek a sötétség apró massza szerű csápjai, ami nyakad köré tekeredve, elveszi minden levegőd. A körülötted levő tér megváltozik, elmosódik, színes pontok vesznek körül ahányszor pislogsz.
 Ó, üresség.
Halk sercegés, ami egyre erősödik. Már sípol.
"De hát, annyira szeretem.
Ő is szeretett, ameddig meg nem jelent...
Igen, minden annak az álszent libának a hibája, ha nem lenne még mindig együtt lennénk.
Ha nem lenne..."- cikáznak a gondolataid.
Jóleső elégedettség árad szét benned: "Hiszen megvan a megoldás!" - kapsz a fejedhez.
Minden meg lesz oldva! Igen, és akkor Neki meg Neked nem kell szenvednetek!
Az agyad apró rozsdás kerekei ismét forogni kezdenek, észre sem veszed de minden könnyed elapad.
Géniusznak érzed...nem is! A világ királya vagy. Tervekbe kezdesz, hagyod hadd irányítson valami más, ami nem önmagad.
Végül pedig eldöntöd: megölöd.
Lehet nem ma, holnap vagy azután.
De, kinyírod a ribancot.