Mikor kézhez kaptam, kissé szkeptikusan forgattam, mert a kemény borító ellenére nekem tetszett, olyan kellemesen sejtelmes, távolba meredős a lányka, úgyhogy valamit át tudott adni a könyv atmoszférájából. 

A fenti idézet egyébként teljesen leírja azt, hogy miről is szól ez a könyv javarészt. Szomorúságról. Olyan "lucid" álmok, amelyeket ennek a tizennégy éves lánynak nem szabadott volna megtapasztalnia. Ugyanis számára, ezek mind valóságosak.

S, végül a "nihil" szó. Azaz a semmi, olyan problémák, amik számunkra semminek tűnnek, főszereplőnk pedig úgy érzi elveszik a mélységben.

Annak ellenére, hogy ez a regény remek volt, csalódást is okozott, de majd meglátjátok miért. 

Nem bizony, ugyanis a történet elkezd pörögni, de olyan mód akár egy körhinta. A végére, pedig olyannyira megszédül az olvasó, hogy csak kapkodja a fejét, a sok történés végett. Nálam ez volt az a pont, amikor sorjázva éreztem magam.

Egyszerre nem egy, de még csak nem is két tragikus dolog követte egymást, nekem pedig fel kellett készülnöm, arra amit már ugyan valamelyest sejtettem, de azért elég megérintő élmény kerekedett ki belőle.

Emmával, nemhogy szemberohan az élet, hanem halálra is gázolja. Persze, nem a szó szoros értelmében. Igazából én nyavalygok, hogy mennyi minden történik, amikor számára a legnehezebb, mindezeket egyszerre feldolgozni.

Hű. Na, oké. Lássuk, miről van itt szó;

A lány naplót ír, minden eltelt napjáról, vagy akár többször is, mikor milyen inger éri őt. Így beleláthatunk a különböző konfliktusokba, megismerhetjük, hogy milyen érzések kavarognak a fiatal lányba. Ahogyan, fény derül rengeteg olyan titokra, amelyről Emmának eddig fogalma sem volt.

Ha, össze kéne foglaljam; Sosem egyszerű tinédzsernek lenni, hát még amúgy nehezebb körülmények között, úgy, hogy fogalmad sincs arról minden veled megesett történés után, hogy valójában ki vagy.

Nehéz helyt állni, megfelelni, közben pedig élni az életed, úgy ahogyan gondolod.

Szerelmesnek lenni, csalódni, félni, nevetni, bízni, mély sebeket szerezni, elveszteni, feldolgozni, és elfogadni. - ezek a regény fő motívumai.

Emma is lesz szerelmes, miközben csalódnia kell, szerez rengeteg mély sebet, miközben félve remél, hogy talán lesz számára valaha jobb is az élet. S, miközben a sebeit nyalogatja, rá kell jöjjön, hogy mennyit ér a barátság, mennyit a szeretet, még ha azt már későn is teszi. Ugyan benne is keletkezett számtalan olyan Űr, amelyet nehéz betölteni, végül csak úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azoknak kell. Elveszít, ezáltal erősödik, hatalmas fejlődésen és megérésen kell átmennie, ahhoz, hogy stabilan álljon a lábán. 

Annak ellenére, hogy olvastam már naplóregényt, nem készültem fel, hogy ennyire más, mint azt jól megszoktam. Azonban, ez nem zavart.

Tetszett, hogy tényleg végigkísérjük egy éven át azt, ahogy Emma megváltozik, rengeteg dolgon megy keresztül, ezáltal pedig,tapasztal és majdhogynem felnő.

Elég elborzasztó mindaz, amely ebben a könyvben van leírva, mert gondoljuk csak vissza, számunkra milyen volt ennyi idősen...

Realisztikusan festi le a mai tinédzserek többségét, bár ahogyan olvastam valós naplóbejegyzés ihlette Tündét, úgyhogy elég intenzív és erős, minden szála.

Senkinek sem egyszerű, főleg akkor, ha meg sem hallgatják, akiktől azt "várná az ember". Emma életében is elsősorban ilyen szülőre/szülőkre lett volna szükség, akik nem hagyják ennyire elfesleni azt a bizonyos szálat. Ők sem gondolták volna azt, hogy mindenre gyógyír tud lenni egy kis figyelem, szeretet és törődés.

Persze, ez nem mindenkinek megy így, tudom. 

Niki mindvégig támogatta Emmát, szerintem azért maradt "erősebb" a káosz közepén, mert megragadta az egyetlen kart, amely felé nyúlt.

Számomra Zsigi, Dóri és Pici...hát, sokat nem tudtunk meg róluk, inkább Pici volt, aki előtérbe került valamelyest, de örültem volna, ha a többieket is jobban megismerjük. (Naplóregény végett, ez marad ábránd.)

Zolika... remek dolog az, ha az ember fiatal, csomó dolog éri, (...miket is, amikor már ezredszerre olvassuk  a regény során, hogy "JAJ, DE SZÉP VOLT ZOLIKA.) mint ezt a srácot is, amit szeretettel vetít ki olyan apró dolgokra, amiktől később más szenved. Ezen felül, pedig... csak adta önmagát. A vége felé az olvasó tán valamelyest meg is kedveli?!

Ott volt még Barni/Barnus, a kutya, aki elég mély és nyugtató szerepet töltött be a cselekmény során.

Erős érzelmi hullámvasútra ültet fel minket Gombos Tünde, ahol tényleg kapaszkodnunk kell, és felkészülni a minket érő vad bombázásra.

Impulzív regény, telis-tele érzelmekkel, fájdalommal, amiket felvált a boldogság, s a szabadság érzéskavalkádja. Ezeket, talán jobban megérhetünk, ha a regény által, mélyen belelátunk. Sok mindenen változtathat.

Mondanivalóját tekintve elég sokrétű, de valahol mégis megállja a helyét, nem egyetlen konkrét problémát vet fel, amelyre aztán keresi (s, hol meg, hol nem találja) a megoldást. A végjátékot tekintve nekem kissé "Mi a szösz?!" élményem lett, amely miatt csalódtam, azt hiszem. Persze, minden jó, ha a vége jó alapon tökéletesen helyállt.

A kezdeti nehézségek ellenére tetszett a regény, ahogyan Emma története is, mely olyan elég hepehupás volt, elég sok mindent ad az olvasónak, (olykor, idegi állapotot, a túl sok sírás és önsanyargatás miatt) s itt nem feltétlen csak az élményre gondolok.

Bátran ajánlom, és szívből, hogy olvassátok!

Ez a regény halkan beszél hozzád, légy Te az aki megérti.