Sziasztok!
Van az a pillanat, amikor, minden összegyűlik a fejünk felett, amikor semmihez sincsen kedvünk, és ezen az sem segít, ha az ember karanténba kerül.
Na, már nem mintha nekem ilyesmi problémám lenne.
Én egyszerűen csak elfáradtam, (igen, újból...) kimerültem és a fene tudja mennyi minden történt még Velem.
Amikor elindult a maradj otthon mozgalom, sem tudtam maradni, dolgoznom kellett, viszont az egyre növekvő betegszám és páni keltő helyzet meghozta a mekis kaját hozzám is.
Hála égnek, és összeteszem a két kezem nincs akkora bajom, áthidalható a probléma, és kezelhető is. Úgyhogy végre szánhatok a rengeteg pihenés mellett időt arra is, hogy a bloggal foglalkozzak. Tudom, hogy állandóan ígérgetek, hogy lesz majd cikk, és nem hagyom abba, de TI is láthatjátok, hogy ez nem egy állandó "hivatás" szerű dolog nálam. Nekem ez nem számít annyira, mint sok-sok éve. Igazából nem is tudom mit írhatnék, mivel rengeteg munkám van, és nem csak az állandó, hanem a kiadónál is durván pezseg az élet. Olvasni így szinte alig, vagy egyáltalán nincs sem erőm, sem kedvem türelmem aztán meg végképp nincs.
NADE,
Vannak dolgok, amikről tudnék, és akarok is Nektek beszélni, írni, kommunikálni, átadni, megbeszélni, átvitatni, és társai.
Ez pedig a másodlagos munkám, a borítótervezés, mindaddig a pontig, amíg az ki nem kerül a nyomdából.
Sokan úgy gondolják, hogy egy borító elkészülése abból áll, hogy összetákolsz valamit photoshopban, aztán a többit majd a kiadó/nyomda/kiskutyafüle megoldja. Huszonöt elkészült borító után azt tudom mondani, hogy :
Ez így nem igaz!
Rengeteg más egyéb dolog van a folyamatok között, sőt előtte is.
Személy szerint, nekem az elején nagyon nehéz volt, főleg azt számon tartani és fejben is elraktározni, hogy mikor-mennyi-miért-hány dpi- milyen felbontás- milyen cymk. Mit ne, és mit igen.
Persze, ez mindig benne van a pakliban, ha az ember újat tanul, és próbál elsajátítani.
Szeretnék Nektek párat így bemutatni, sőt elmesélni azt, hogy mennyi mindennel jár egy ilyen, hátha kicsit jobban megértitek azt, hogy grafikusnak lenni (ráadásul végzett grafikusnak lenni, esetemben ugye ez nem igaz) ISTENTELENÜL NEM EGYSZERŰ FELADAT!
Nem tudom még hány részre fogom kibontani a történetemet, mindenesetre, ez az első kör.
Hogyan folyik ez az egész?
Ez egy több körös feladat, főleg olyan esetben, amikor semmit sem tudsz az adott borítóról, csak egy címet. Ilyenkor jön az, hogy;
- Első körben mindig próbálom megismerni az írót, fülszövegbe szinte sosem nézek bele, magamtól próbálom kitalálni, hogy mi az, ami elnyerheti a szívét. Hiszen egy könyvről beszélünk, amit ő feltöltött élettel, de mindezt a lapokban rejtette el.
- Másodsorban; egy borító dolga az, hogy kívülről is életet adjon a könyvnek. Megszólítsa az olvasót, értitek. Minden eddigi elkészült borítóm célja, és feladata ez volt, hogy megszólítsa az olvasót, hogy egy képet kapjon arról, hogyha az adott könyvet a kezébe veszi milyen fajta érzelmekre hagyatkozhat. Mi az, amit az adott regény biztosít számára. Lehet, ez csalódás is, főleg, mert nem minden ember egyforma, de azért ismerjétek be, hogy egy borító, ha igényes és szép, vonzza a szemeteket, biztosan leemelitek a polcról, hogy jobban szemügyre vegyétek, akár a történetet, ami hozzá kapcsolódik, akár belelapoztok. Bár, ez így a járvány idején elég necces. Lapozzunk!
Az elmúlt három és fél évben mióta kimondottan elindultam ezen az úton mindig az volt bennem, hogy nem vagyok elég jó, és a munkáim szarok. Ami természetesen tök normális, mert egyetlen grafikus sem elégedett a saját munkájával, de valahogy nem is számít annyira, mert akinek tervezed és elkészítesz egy "ruhát" a könyvéhez, annak a véleménye a mérvadó.
Az utóbbi pár munkámra, viszont végre én is kimondottan büszke vagyok:
Kezdjük az elején, mielőtt nagyon beleélem magam a dolgokba, és össze-vissza pofázok olyan dolgokról, amik totál összefüggéstelenek!
Hogyan jutottam el idáig?
A fenti borítók mindegyike olyan munka, amihez egy-egy támpontot kaptam, hogy mi az amiből kiindulhatok, akár egy cím, akár két sor, bármi (az Antónia esetében az előző regény borítója, III.Amenemhat az írónó egyiptomban készült képeiből elevenedett meg előttem és öltött ilyen alakot, az Androméda szívében pedig hosszas tervezés és izzadtság eredménye, hogy a regény olyan formát kapjon, amit az író elképzelt. A Múlt bűnei pedig egyszerűen csak jött, hasonlóképp az előző borítójához úgy gondoltam megtartom az eredeti hangulatot.) Igazából ez az, ami hatalmas löketet és büszkeséget ad. Mindig mondogatom magamnak, hogy nincs nagyobb ajándék, mint amikor látod egy írón, hogy boldog, mert a könyvét tartja a kezében, legyen az-az első vagy az ötvenedik.
Erre egy konkrét példával tudok jönni:
A NewLine kiadónál töltött eddigi lassan két évem során, szinte mindig az jellemezte a munkáimat, hogy maximalistaként mertem nagyot álmodni. Sokan talán tudjátok, hogy a legelső borítómat Mimi Taylor: A Bosszú ára c. regényhez terveztem, na hozzá kell tennem, hogy az utómunkákat nem egyedül végeztem, akkoriban még egyáltalán nem ment az egész, össze-vissza kavarogtak bennem a dolgok. Azon, hogy elinduljak az úton, mindig kell egy löket, nekem ez a löket, több ember személyében valósult meg. Nem lennék itt egyébként, ha Mimi Taylor nem álmodik hatalmasat és hozza létre a NewLine kiadót, ezen felül Ő volt az, aki kijelentette, hogy nem szeretne más grafikust maga mellé, csak Engem. Ez a mai napig olyan szinten szorítja meg a szívem, és tölt el büszkeséggel, hogy azt elmondani nem tudom. Teljes szárnytávval védett, és segített ha arra volt szükségem. Továbbá nem lennék az aki ebben a rendszerben, ha az én szeretett Robin O'Wrightlym alias Szabó Borkám nem támogat minden erejével és tanít meg arra, hogy ha valami nem megy elsőre, majd fog sokadikra. Ő az, aki szinte a mesterem volt amíg rendesen ki nem tanultam azt, milyen is ez az egész. Az első pár borítóm elkészülésénél ő mindig ott volt, segített és kihúzott a szarból, ha úgy volt.A két alappillér mellett, természetesen sehol sem lettem volna, ha nincs ott Hikari, aki minden alkalommal hatalmasat pofozott rajtam, ha úgy hozta a helyzet.
NA de, hogy már tényleg a konkrétummal éljek:
Volt egy író-olvasó találkozó a NewLine jóvoltából, azt hiszem akkor startolt el Abby Winter második Treasure kötete, és talán Mimi Taylor: Féktelen szerelem c. regénye, mindkettő az én munkám. Soha életemben nem esett annyira jól, hogy egy író megölelve megköszönje, szinte gyermeki vigyorral az arcán azt, hogy ilyen formán segítettem a munkáját, és a célt, hogy a könyve valós,létező formát kapjon.
Talán itt volt az a pont, hogy minden pörögni kezdett. Éreztem, hogy képes vagyok rá, tudtam, hogy ez az utam, és tudjátok, jött az az érzés, hogy ha beledöglök is a grafika lesz az életem. Kiteljesedtem, megvalósultam és társai. Persze ez is, mint minden az életben nehezen ment, de minden egyes könny, izzadtság és félelem megérte. Hiszen itt vagyok, azt csinálom, amit szeretek és az emberek, az olvasók, írók és talán a blogger-réteg egy kisebb csoportja is tudja ki az-az Ashely Redwood.
A következő rész tartalmából:
Velük dolgoztam együtt, ilyen szerves részt vállalni egy kiadó munkásságban!
