Renée Ahdieh: Rózsa & Tőr


Írta: Renée Ahdieh  Cím: Rózsa & Tőr   Kiadó: Kossuth Kiadói Csoport Oldalszám:  380 oldal   Műfaj: ifjúsági, YA, mágia, fantasy, romantikus Megjelenés: 2017  Meddig olvastam?:  2018. március 13., 13:38 → 2018. március 23., 18:32    lszöveg


Folytatódik a kaland, amely ismét elkalauzol minket abba a csodás és összetett világmindenségbe, melynek előzményeiről korábban már (ITT) írtam.
Sahrazád története még koránt sem ért a végéhez, és minden csak a feje tetejére áll, amikor távol kerül Kálidtól.
Bonyodalomi hullám mossa a partot, apadni pedig úgy látszik sosem akar.
No, de Sahrazád képes minden titok végére járni, miközben a saját életét is alakítja? Kálidot pedig minden átka és tökéletlensége ellenére képesek elfogadni az emberek?


Úgy volt, hogy ezzel az értékeléssel nagyon elcsúsztam. Több okból kifolyólag is. Leginkább magamat okolom, mert ez a regénysorozat bitang jó, tökéletesen megérdemelné, hogy minden második ember, ha nem több könyvespolcán ékeskedjen. A Harag és Hajnal után egyből bele is vetettem magam a Rózsa & Tőrbe. Beszippantott, nem kis titok, nagyon megkedveltem mindenkit, nem utolsó sorban pedig hajtott a kíváncsiság, hogy milyen befejezést kapunk.
Az írónő továbbra is hozza a formáját, van olyan jó, mint az első is volt, bár itt azért jóval nagyobb hangsúlyt kapnak, az eddig ki nem derült titkok, a mágia is előtérbe helyezhető. Többé-kevésbé olyat kaptam, mint amire vártam, ugyanúgy szerettem, mint elődjét.Számos karakterről alkotott véleményünk egy pillanat alatt szertefoszlik, majd végül mégis a legjobb helyre kerül a szívünkben. Engem meglepetésként ért néhány ilyen változás, különösképp a cselekményre gyakorolt hatása, mégsem éreztem soknak. Sőt! Kellett bele ennyi izgalom! Új szereplőket is megismerhetünk, külön köszönet azért, hogy az írónő volt elég bátor, s mert nagyot gondolni, majd teremteni. Kálid és Sahrazád életsíkja kicsit imbolyog, ugyanis "rövidke" időre és a Koraszánban végzett pusztítás okán kénytelenek elválni egymástól. Így egész pöpecül megismerhetjük a külön töltött idő alatt a két karaktert. Górcső alá kerül még Irza (Sahrazád húga) és Rahim (Tarik legjobb barátja) közti elsőként egyszerű barátsága, majd talán valami más ami, amely aztán apró kis szilánkokra töri a szívünket. S, persze az első részben előkerülő Dzsalál és Deszpina szerelmi útvonala is.
Összességében: 
A stílus továbbra is remekel! Imádom, ahogy Ahdieh ír, csodálatos! Teljesen élvezhető, beleélhető! A cselekmény szempontjából nézve, jóval keményebb, mint korábban. A karakterek, főképp az újak, ugyan nincsenek annyira kibontakozva, mégis valahol képes meg szeretni őket. Sorsfordulatokat is rejteget bőséggel, magába foglalja azt, hogy néha a legapróbb megoldás képes mindent megváltoztatni. Ahogy, azt is..., hogy egy pillanat alatt képes az ember szinte mindent elveszíteni. A borító megint szemet gyönyörködtető lett, a belívek is gyönyörűen meg vannak munkálva. Tényleg, akadnak kis hibái, ennek ellenére a lehető leggyorsabban olvasható, mert visz magával a történet. Ott vagy, érzed. Egyszerűen ezt nem tudom másképp megfogalmazni. 
Ez a rész talán jóval több érzelmet rejteget magában, mint az első. Úgy gondolom, több dologra választ kapunk. Többen csalódunk, többön pedig, hát összetörünk. Számomra, itt tényleg valamennyi teret kapott a mágia, még ha többet is el tudtam volna belőle viselni, azonban a lényeg mégiscsak a háborún van. Megannyi szép gondolat bújik meg itt is a lapok között, a humort nem vesztette el. Talán a szenvedés része, (na, már nem csak Kálid és Sahrazád részéről) picit túl volt tolva, viszont teljes mértékben érthető. Nem tetszett még továbbá az-az epilógus, mert eléggé klisé, bár ettől is eltekinthetünk, ugyanis pár oldallal korábban még egy jófajta stroke kerülgetett bennünket. Egy könnyed, kellemes, mégis olykor nehéz és kőkeményen életszerű történet részesei lehetünk. Azt hiszem, nekem elég volt ez a sorozat ahhoz, hogy bátran merjem ajánlani. Olvassátok! Lehet, hogy nem egy tökéletes regény. De tudjátok! A legnagyobb kincs, olykor a leeldugottabb helyen keresendő! 

Köszönöm szépen a Kossuth Kiadó bizalmát, hogy olvashattam a sorozatot!


Ebben a kategóriában még:

0 Hozzászólás