Sziasztok!

Boszorkányok, angyalok és a kimaradhatatlan humor. Ez határozza meg M.G. Brown népszerű regényének első kötetét a Kavargó Rózsaszirmokat. 

Már a regény elején belecsöppenünk egy olyan világba, amelyet Catherine Elwood kisasszony szemén keresztül láthatunk. Bentlakásos gimnázium utolsó évét rója a padok között, a szüleitől távol, elég szigorú szabályokhoz kötve. Hamarosan megismerkedik a titokzatos ám de kegyetlenül vonzó Daviddel, aki nem csak a szívét, eszét  rabolja el, hanem mást is. Cathy kezd öntudatra ébredni, és hála a külső segítségnek lesz annyi bátorsága, hogy minden félelme ellenére megszökjön a diákokkal amúgy brutális módon bánó apácaképzőből. Ez már önmagában megadja a regény alaphangulatát, csakhogy az öntudat mást is rejteget számára. Titkokat, képtelen dolgokat, amikre eddig még csak gondolni sem mert. Teljesen kifordul magából, miközben a negédes mosolygó David egyre inkább megmutatja a foga fehérjét, és persze, azt, hogy nem mind arany, ami fénylik. 

Eközben a történet egyre inkább pörög, több, minden kerül górcső alá, Cathynek pedig be kell látnia, hogy mindeddig hazugságban élt, minden elrejtettek szülei gondosan a szeme elől. Több dologgal is szembe kell néznie, feldolgoznia, az idő pedig egyre inkább gyorsul. Megismerkedik Daniel-el, akiről már több emléke is felelevenedik az útja során, mégsem képes hova raknia a fiút. Bele-bele botlik ellenségekbe, barátokba, s olyanokba is akiket nem tud hova tenni önmagába. 

Vajon képes lesz a dolgok végére járni, s nem ismeretlenként tekinteni önmagára? El tudja azt dönteni, hogy végül a ki mellett maradjon? Mi van akkor, ha minden amiben eddig hitt a semmibe vész? Hát, a könyvből kiderül. 

Gyerekek! Ez a könyv, pofátlanul jó volt! 

Rég találtam szembe magam olyan sztorival, ami pár fejezet után megfog, aztán le is köti a figyelmem. Az meg csak plusz a jóban, hogy néha már nevetésen kaptam magam a sorok olvasása közben. Cathy humora páratlan, ahogyan a krízisek közepette képes látni a dolgokat, valami fenomenális! Annyi minden történik vele, ő mégis próbál pozitívan előre menni, nem foglalkozni a dolgokkal, amik ott lihegnek a nyakába. Törtet, mint egy tank! Brutál! 

Ahogy az olvasó (jelen esetben én) szemmel követi mindazt a fejlődést, illetve kicsavarást és teljes kifordulást önmagából, amit főszereplőnk produkál, durva. Néhol megtépnéd, hogy ugyan minek nyomorítja még a lelkét tovább,néha pedig az alsó ajkadat vérserkenésig harapva izgulsz és szurkolsz neki. A belső monológjaitól, mosolyogsz, néhol nevetsz, annyira lökött nőszemély. Máshol pedig elgondolkodtat, hogy mennyire erős és kemény személyiség. 

Nagyon tetszett az, hogy szinte kapkodni kellett magunkat, hogy utolérjük a történéseket, mert M.G. Brown fantáziája képtelen kihalni. Komolyan mondom, csoda az, amit ez a nő művel. 

Van, ahol azt hinnéd képtelenség többet kihozni a történetből, aztán olyan csavart kapsz arcba, hogy az állad leesik. Nem húzza, nyújtja, egy pillanatig sem.

Szórakoztató volt, kellemes és ezeken felül, pedig állatira szerethető.

A helyszínt tekintve megismerhetjük Írországot, bár nem annyira mélyen, mint azt én reméltem. Ettől el is lehet tekinteni, mert a regény cselekményszála, szereplői mindent visznek. 

Catherine karaktere a fő-fő, hab a tortán és még rajta az eper. Szerintem én még nem olvastam eleget, de eddig az ő személyisége az, amivel a leginkább képes azonosulni az olvasó. Esetlen, naiv de mégis ott van benne azaz igazi felnőni akarás. A keménység egy kis makacssággal, és a tudásvágy, mert főszereplőnk igenis géniusz. A szülei ellen megy, az apja ellen, akitől tán a leginkább fél. Bátran száll szembe akármivel, ami éri. Lehet komor, szomorú, mégis tartja önmagát. Néha túl hiszékeny, olykor gyerekes, de ez megbocsátható, még csak nem is bűn. Hát nem ilyen egy tökéletes könyves főszereplő? Dehogynem! 

Jaj, jaj. Mit is mondjak Davidről? 

A könyv elején nagyon elgondolkodtam azon, hogy a huszonéves csóró egyetemista orvostanhallgató srác, aki bármelyik lány bugyijába pillanatok alatt bejut, vajon mit is akar egy olyan lánytól, mint Cathy. Aztán ez az eszmecsere odáig fajult, hogy megfigyeltem Őt, fejezeteken át. Elméleteket gyártottam, hogy vajon miféle szerzet lehet Ő, mit kereshet itt, és még inkább mi a célja a főszereplőnkkel. Áldom az eszem, amiért jól gondolkodtam, végül pedig rájöttem, hogy mi-miért történik. David az a tipikus, letépnéd a ruhát izmos testéről fajta srác, aki mégis a helyén van. A regény olvasása közben felbukkan a pultos és itató Sam,(és ezért nagyon utállak, Hajni!), így elég sokszor meginogtam, mert Sam az egyik olyan karakter, akit basszus rohadtul megkedveltem! Aztán, na hagyjuk is. Kikötöttem a TEAM DAVID mozgalomba. 

Vannak karakterek akiket megszerettem, ilyen például Daniel is, a maga furcsa módján. Sőt, tovább megyek én Gabrielt is imádtam. Totálisan az a modern maffiózó forma, az meg eléggé a zsánerem, sajna. Akármennyire fura, nekem Linda is bejött, humoros, mégis olyan leereszkedő stílusú, tök jó!

Ha már a karakterek szólnék pár szót a szülőkről is, akik ugye tettek, amit, hogy ezt védelemből vagy elnyomásból, az lényegtelen. 

Alfred Elwood, remélem elégsz a saját tisztítótüzedbe. A begyöpösödött gondolkodásmódod, a mai napig nem értem, de gyanítom te sem. Utálom az ilyen könyves karaktereket, akiknek fingja sincs arról, milyen élni. Szabályok, ultimátumok és elnyomás. 

Verethetném itt a nyálam Davidre, sőt akár Gabrielre vagy Samre is, lényeg a lényeg, hogy ez a könyv nem egy a százból. Nem elcsépelt sablont kapunk kézbe. Végig szórakoztat, közben elgondolkodtat. Kikapcsol, mégis magával ragad. Figyelned kell, koncentrálnod. 

A Kavargó Rózsaszirmok nálam vitte az ebben az évben olvasott szórakoztató, de mégis mágikusan elbűvölő könyv címét. 

Hajni, leborulok előtted. Olyat alkottál, amit nem felejtek el. Remélem, hogy sokan olvassátok majd! Tiszta szívből ajánlom, mert megéri! Higgyétek el.