Rona Fire: Vörös Glória


CímVörös Glória ; Írta: Rona Fire ; Kiadó: Álomgyár Kiadó;  Megjelent: 2017. ;  Oldalszám : 304 oldal ; Fülszöveg: (IDE kattintva érthető el)Meddig olvastam?: 2018. január 15., 19:37 → 2018. január 16., 17:43


Az eddig Németországban élő Szabina szeretne minden emléket, sérelmet, s fájdalmat maga mögött hagyni, így visszatér Magyarországra, leginkább, hogy új életet kezdjen, felejtsen. 
A nőnek gyorsan meg kell szoknia, hogy itt mindenért magának kell harcolnia, nem hullik semmi sem az ölébe. Dolgoznia kell azért, hogy egyáltalán enni tudhasson.
Így egy véletlen hozza őket össze Brigivel, a lány teljesen átlagosnak tűnik, nagyon hamar megtalálja a közös hangot Szabinával. Így lesznek lakótársak, majd barátnők.
Szabinában egyre jobban kezd körvonalazódni, hogy a régi élete mennyiben tartotta őt vissza a valós személyiségétől, s lassan rádöbben, hogy eddig egy vastag falú üvegbuborékban élt. Miközben nap, mint nap megpróbáltatások érik.
Brigi révén megismerkedik a szextündérek világával, amely számára teljesen új kaput, sőt világot tár fel. Szabina hamar belerázódik, s már-már minden rendeződni látszik, amikor majdhogynem ép lelkén újabb sötét karcolat jelenik meg. Vajon képes a rengeteg rá nehezedő problémával, és fájdalommal megküzdeni, miközben az álmai elérésért harcol? Lehet valaha újra szerelmes?


Nem volt kérdéses, hogy a Switch után szeretném olvasni ezt a regényt is. 
Rona rengeteg dolgot tud mutatni, az a célja, hogy gyengéden de felnyissa az emberek szemét. 
Az alcím már sok ember ellenszenvét kiválthatja, ugyanis benne van a napjainkban annyira undort kiváltó szava, az „örömlány”. Nagyon megosztó a dolog, mert van aki át tudja látni, hogy nem mindent kell elhinni a szóbeszédnek, s van aki teljesen elfordítja az arcát ettől a témától. Szégyenfoltként kezelik, pedig ennél jóval többet rejt ez a világ, csak elég bátornak, s nyitottnak kell lenni ahhoz, hogy megismerjük. Rona Fire, pedig pontosan ebben segít nekünk.
Igen, ez sokaknak adhat okot arra, hogy egyből az ész nélküli szexuális tevékenységre asszociáljon, ám ez egyáltalán nem a regény fő mondanivalója! 
„Egy valódi örömlány felemelkedése” - mutat rá az alcím. 
NEM ÖRÖMLÁNYKÉNT LESZ A LEGJOBB, HANEM EMBERKÉNT, NŐKÉNT.

Felemelkedik a saját nyomorából, hogy megtanulja szeretni magát. Ezáltal pedig elfogadni mindent, amit a környezete ad számára. Jót,rosszat, fájdalmat, szomorúságot. 
Hát mi ez ha nem arról szól, hogy a főszereplőnk mekkora fejlődésen esik át?! 
Képes a nulláról indulni, szinte a porból, hogy aztán gyönyörűséges pillangó váljék belőle. 
S, nem. Egyáltalán nem csak a szakmának szenteli magát. Hatalmas gyötrelmeken esik át, de annyira talpraesett, erős nő, hogy minden őt érő akadályon átugrik, csak azért mert látja a célt! 
Történhet körülötte bármi, mindig igyekszik a legjobbat kihozni a helyzetből, eközben pedig megragadja a pillanatot. Szabina tökéletes iskolapéldája annak, hogy milyennek kéne lennie egy női karakternek. Akinek a kalandjait jó olvasni. 
Az olvasó végig követheti őt a rögös úton, amikor még keresi önmagát. Ahogyan azon a talajon is, amikor már épp megtalálja a hangját, csakhogy becsap a mennykő. Csúful jár, rádöbben, hogy az emberek mennyire ítélkezőek, s képmutatóak pedig szinte semmit sem tudnak róla.
Erre még rátevődik egy újabb csalódás, mindaddig, amíg bele nem fut tökéletes yangjába. Ő az aki számára a megnyugvást hozza. Szilveszter.A férfi, akire minden nőnek szüksége volna. 
Mellékszereplőket sem szabad elfelejteni, ugyanis az írónő erre is kiváltképp figyelt. 
Ott van Brigi, akit nagyon hamar megkedvel az olvasó, aztán egy pillanat alatt ellenszenvessé válik. A Csúnya Pasi, aki tényleg teljes értékű barát. 

Rona Fire neve, számomra mindig garancia a minőségre. 
Ezt mindenféle vicc nélkül írom le most Nektek. Könyveiben általában mindig rámutat valamire, ami központi téma a világban is,esetleg botrányt vált ki, de közben el is gondolkodtat. 
Ezek mellett pedig olyan őszinte, s igaz gondolatai vannak, ami az olvasó lelkét is képes megmelengetni. 
Nagyon sokat tanít a regényeivel. Elgondolkodtat, ráébreszt, és a végére pedig teljesen átértékeled ezt a világot. Teljesen átértékeled a mondanivalót, nem csak azt látod benne, hogy betűk és sorok, talán fejezetek. Az oldalak életre kelnek, előtted pedig lepereg az, hogy tulajdonképp te eddig hogyan éltél. Elégedett vagy-e magaddal?! Esetleg még számodra is tartogat az élet esélyt arra, hogy felemelkedhess, akár csak Szabina. 
Nyitottnak kell lenni ahhoz, hogy felfogd, örömlányként élni nem szánalom. Örömlánynak lenni nem egyenlő azzal, hogy igénytelen valaki. Lehet, hogy nagyon bugyuta gondolat, de számomra az jött ki a lapok mögül, hogy tulajdonképp Szabina élvezi azt, amibe került. Ő szerette ezt csinálni, majdhogynem teljes lehetett benne. 
Lehet, hogy a írónő azt szerette volna megmutatni nekünk gyanútlan olvasóknak, hogy ne mindig a negatív oldalt lássuk ebben a témában?! Lehet örömlánynak lenni teljesen más, mint ahogyan azt elképzeljük?! Lehet ez szórakoztató is? 
Ki tudja...

Egy valami biztos, ez megint csak az egyik legjobban megírt, legnagyobb mondadójú könyv, amit volt lehetőségem kézben tartani. Lehet, hogy nem olyan témákkal áll elő, mint más regények. Épp ezért különleges!
A borító kellemes összhangot nyújt, a regény egésze, pedig hajtja az olvasót. Tényleg lehetetlen olvasmány, amit még nehezebb letenni! Észre se veszed, s már vége is! Te meg bizony csodálkozol, kicsit talán el is szontyolodsz, mert úgy olvastad volna még!
Úgyhogy Rona, megint megcsináltad! Köszönöm, hogy írsz, s azt ahogyan teszed!
Kendőzetlenül, könyörtelenül, mégis közben babusgatod az olvasóidat.



S, hogy számomra mit tanított? El kell érni az álmaidat. Akármennyire kilátástalan,el tudod érni! Ki tudsz jönni a legsötétebb gödörből is, amelyben vagy. 
Hinned kell magadban, ahogyan abban is, hogy egyszer téged is megragad a boldogság.

Utána pedig hidd el, hogy nem fog ereszteni, csak találd meg a saját hangod.
Mindenképp bátran ajánlom, ha pedig úgy érzed vagy elég nyitott erre a könyvre, azt megtalálod a kiadónál. (A szövegre kattintva már meg is rendelheted!)


Ebben a kategóriában még:

0 Hozzászólás