Gena Showalter: Éjsötét Hangok (Az Alvilág Urairól szakszerűen)


Sziasztok! 
Hú, ez most egy jó hosszú bejegyzés lesz, készüljetek! 
Terveztem már egy ilyen posztot azok után, hogy az eddig megjelent részeket is sikerült többé-kevésbé olvasni, mind angol, mind pedig magyar nyelven. 
El kell mondjam, hogy voltak benne buktatók, de ennek ellenére egyébként egy baromi jól összerakott kis sorozat ez. 

Minimálisan előfordul benne spoiler, de tényleg csak minimáléba.
No, de kezdjünk az elején, hogy mindenki tisztában legyen, aki amúgy még hallásból sem ismeri. 


Ők a Görög Istenségek testőrei voltak, míg meg nem ölték (pontosabban csak egy valaki) Pandórát, s ki nem nyitották a Szelencét. Onnantól száműzetésbe kerültek, a testükben pedig egy-egy démon kapott helyet. A lehető legkegyetlenebbekről van szó, úgyhogy Uraink karmája tökéletesen dolgozott. Az Alvilág Urai halhatatlanok, így örök kárhoztatásra vannak ítélve. Minden démonőrző rendelkezik egy-egy (vagy akár több) tetoválással, amely egy pillangó alakját rejti. (Lehet, hogy elég furi,nekem is, de valahogy el lehet tekinteni tőle.)
Az Ő feladatuk megtalálni a négy isteni tárgyat, hogy ezeknek a segítségével kiűzhessék testükből a démonokat, ezzel pedig egyformán öngyilkosságot elkövetni az örök nyugalom érdekében. 
Két tárgy már a kezük között van, a Kényszer Ketrece, amely rabszolgává teszi a belé zárt személyt, s a Mindent Látó Szem, amelyet Danika képviseli. Az ő képessége, hogy képes a Mennyben és a Pokolban egyaránt pillantani, ezáltal a jövőt is látni. Az Alvilág Urainak továbbá van még egy feladatuk ez pedig, hogy eltegyék láb alól Galent. Ő nem más, mint a Vadászok vezetője, aki a Reménység őrzője is. Gyűlöli a srácokat, bár ez kölcsönös, mindkettő fél elég sokat elszenvedett a másik miatt. Az Urak Kronosz parancsára „cselekednek”, már amikor a Titánok királya hajlandó megjelenni nekik.
Mivel az aktuális olvasmányomról, Éjsötét Hangokról kéne szakszerűen beszélnem, de nem bírom ki (ismét fanolás nélkül) ezért ejtek pár szót Sabinról, aztán a többiekről is. (csak és kizárólag szakszerűen, semmi érzelem...hah.)
Sabin egykor a görög harcosok nagyra becsült vezére volt, stratégiájával, észszerűségével, s földöntúli erejével senki sem mert szembeszállni. Amikor megtörtént a galiba, s kinyílt Pandóra Szelencéje, Ő sem maradhatott ki a bőkezű osztogatásból. A Kétséget kapta, mint belülről emésztő démont. Aki eléggé megnehezíti az életét. Általában azt gondolná az ember, hogy Kétséggel élni elég felemelő mondjuk Aeron Haragjával vagy Maddox Erőszakjával szembe. Kétség egy álnok kis dög, aki minden alkalmat kihasznál, hogy ne csak Sabint, hanem a környezetében élőket is terhelje, ezáltal pedig elvegye minden magabiztosságukat. Ez ugye kétélű fegyver is lehet, főképp az ellenséggel szemben alkalmazva. Így nem titok, hogy a démona miatt Sabin elég sok mindenkit elvesztett, örökké fájó pont Halhatatlan életében pedig Darla öngyilkossága. A nő volt számára az örök és egyetlen, akit szeretőként tudott igazán szeretni. Kétség jól elintézte a nőt, ezzel pedig annak férjét Deant teljes egészében sikerült maguk ellen fordítani.

Ha már szó esett Aeronról vele folytatom a sort, igazán az ötödik kötetben az Éjsötét Szenvedélyben sikerült őt megismerni, bár az előző kötetekben is kiderült az olvasó számára, hogy Aeron az egyetlen a csapatban, Lucienen kívül, aki képes repülni, szárnyak segítségével. A teljes egészében szétvarratott testű srác a Harag őrzője, így hát, elég nehéz neki a mindennapi élet. Harag folyton buzdítja, hogy büntessen és tomboljon, ahol csak tud. Az ötödik kötetben kiderül végre, hogy ki követi minden lépését, s talán még jó is kisülhet a dolgokból. Aeron meglepő módon a durva külseje ellenére szereti a gyereket, (nem, nem megenni) így kerül az oldalára a folyton féltékenységi rohamokkal küzdő álnok kis (szuka) Légió, aki alsóbbrendű démon nő létére, eléggé egy kígyó keresztezésre sikerült. A karaktere egyébként az ötödik kötet felé teljesen érthetetlenül utálatossá válik, a tetteit persze egyetlen dolog határozza meg, az önzés. 
Maddox az első kötetben kerül az olvasó szeme elé, Ő az Erőszak őrzője, akinek minden éjjel meg kell halnia ahhoz, hogy vezekeljen. Maddox és Ashlyn a halandó nő, akinek akad némi képessége mindent elsöprő szerelme valahogy az összes kötetben felbukkan. Ennek a románcnak a velejárója, hogy a lány elég hamar teherbe esik, és ezzel kivívta nálam a háromszáz oldal utáni becsukást. Maddoxot nagyon szerettem, mert olyan egyénisége van, amely egyedivé teszi őt. Ashyln meg csak áh, hagyjuk is. 
Lucien a Halál Angyala ezzel őrzője is, aki lekíséri a halottak lelkét az Alvilágba. Egyébként a budapesti harcosok vezére. Ő és Anja, aki a Fejetlenség (kis) istennője szerelme a második kötetben teljesedik ki, ahol Kronosz azzal bízza meg a Halál őrzőjét, hogy tegye el láb alól a káoszt okozó istennőt. Anja karaktere nálam telitalálat volt, s persze Lucien sok minden fájdalmon átmenő, de végül önmagára találó személye is joker volt a pakliban.
Örök kedvenceim, és esküszöm, hogy nem tehetek róla, de Paris és Strider. 
Stirder nálam egy olyasvalaki, akinek minden beszólását, hozzáfűzését olvasni öröm, mert hát...hiába a Vereség őrzője, s ezáltal maximalista olyan humora van, hogy haláli. Ő és Kaia szerelme, pedig majd a nyolcadik kötetben lesz teljes. Kaia egyébként Gwen nővére, akiről tök véletlen elfelejtettem beszélni, így Sabin kapcsán. Háh. (vagy nem véletlen) 
Gwendolyn, vagy Gwen az Éjsötét Hangokban kap igazán reflektorfényt, amikor az Urak Egyiptomba indulnak kereső-hadjáratra. (De, erről majd később.)
Gwen és három nővére Bianka, Kaia és Taliyah mind erős hárpiák, akik segítik az Alvilág Urainak harcát a Vadászok és Galen ellen. (mert hát...ki ne rühellné piszkosul Galent? Én speciel szerettem.- dobálhatjátok a köveket.)
Parisról némi szót elszórok, amely megmarad a vékony mezsgyén a fanolás és szakszerűség között.
A Promiszkuitás démonát őrzi a testében, ami nevéből adódóan a paráznaságot takarja. (ergo: folyton szexelnie kell, hogy ne gyengüljön le teljesen. Minden alkalommal más nővel.) Paris csapdába esik, mert szerelmes lesz, méghozzá az első kötetben fogsága alatt, akkor találkozik a gyönyörű Siennával, aki ezúttal a józan eszét is elcsavarja. Kiderül hamar, hogy semmi sem az aminek látszik. És Parisra mély és mindent elsötétítő gyász omlik. Annyira imádtam a karakterét még az incidens előtt, mondjuk valamelyest érhető a gyásza, meg az, hogy szép lassan tönkreteszi magát, mert képtelen feldolgozni, ami történt. Visszasírom ugyan a régi Parist, mert a két véglet teljesen más az első kötet és a többi között, de hamarosan sikerül őt visszahozni, s talán nem csak Őt. Ő és Aeron a legjobb barátok, ezért is állítja őt Kronosz választás elé. Ezek után mondja nekem bárki, hogy Paris nem egy tökéletes karakter.

Ha már Aeron, akkor meg kell említsem pár szóban Badent, akit az Urak gyászolnak, ugyanis a Bizalmatlanság őrzője szörnyű kínok között hal meg, Galen keze által. 
Az Éjsötét Hangokban leginkább Danika és Reyes kap hangsúlyt, Danikát korábban említettem, bár azt kihagytam, hogy ereje miatt üldözik őt a Titánok. Reyes pedig a Fájdalom őrzője, így egyértelmű, hogy csak akkor önmaga, ha öncsonkításba kezd. 
Cameo az egyetlen női harcos a csoportban, ugyanis Ő is kapott egy démont, mégpedig a Kínt. Kifejeztethetetlen vonzalmat érez, (később már Lazarus iránt) Torin a mindennemű Betegségek őrzője iránt, aki egyébként az Urak budapesti bázisának high-tech guruja. 
William egy azok közül, akit elmondhatatlanul szerettem, ugyanis Halhatatlan létére, olyan akár egy gyerek. Folyton cukkolja a körülötte levőket, Anja egyik legjobb barátja, amiért Lucien rühelli. 

Ő nem őriz semmilyen démont, önmagában az a srác. Higgyetek nekem. 
Kihagytam a memoáromból Amunt, aki ugyan nem szól sokat, de annál több információ derül ki róla a kötetek olvasása alatt. Ő aki a Titkokat őrzi, így a képessége, hogy bármelyik emberből kiszedje a féltve rejtegetett dolgokat. Ez persze a visszájára is képes fordulni, mert a harcost nagyon meg szokta viselni, ha túl sokat tud. 
A fan csoportosulásomban helyet kapott Kane a Katasztrófák őrzője is, mert imádni való karakter. Komoly megfontolt, de a démona miatt folytonos balesetek érik. Ennek ellenére egy szórakoztató személyiség, akiben pont annyi humor lakozik, mint amennyire szükség van.
Kihagytam azt hiszem Gillyt, aki egy halandó lányt, Danika barátnőjeként kerül képbe, s azért mert üldözik, ezért el kell rejteni. Elég jó kapcsolatba kerül mindenkivel, főleg Williammel, ezzel pedig eléggé megnehezíti a férfi dolgát. 

Gideonnak a legnehezebb talán, ugyanis ő a Hazugság őrzője. Képtelen az igazmondásra, de amennyire tud alkalmazkodik a történésekhez.
S akkor ott van az Angyal Olivia, aki körül elég hamar megváltoznak a dolgok. Elöljáróban elég ennyi róla.


Úristen, ez már magában elég brutálisan szakszerűtlen lett, mert mocskosul sikerült kiírni magamból a háremlistámat. 
Én próbálkoztam, esküszöm.



Gena Showalter egy hatalmas fantáziával megáldott író, akiben annyi történet, csavar és világ kavarog, ami irigylésre méltó. Nem elég, hogy megteremtette a Görög világképet, ahol a Titánok uralkodnak, mert legyőzték Zeuszt, hanem kapunk a csomagba egy gőgös, mindenre kész királyt Kronosz személyben. Emellett ugye ott vannak az Urak is, akik egytől egyig elképesztő karakterek, személyiségek. Tényleg minden tekintetben egyediek, bár az érzelmi vonaluk eléggé hanyatlásra van ítélve. Értem itt a két-három napos szerelembe esési korlátot.
Ennek ellenére mindet megszereted valamiért, mert a regénysorozat nem csak az épp porondon szereplő „párral” foglalkozik.  Külön becs benne, hogy Budapesten kívül más országokba, illetve városokba is ellátogathatunk.
Számomra felüdülés volt olvasni egy kicsit másról is, illetve mivel a sorozat különlegessége, hogy a történet megy tovább, így muszáj az olvasónak nem csak egy vonalra figyelnie. A cselekményeket tekintve totális telitalálat, én imádtam, hogy ennyire belemegy a mitológiai részbe, amik mellett persze helyet kap a romantika, ész nélküli szeretke….(igen, az erotika is) de ezen felül ott van az állandó szúró érzés a mellkasodba, a többi szereplő sorsa (vagy épp Paris depressziója) miatt. 
Nem tudok rá úgy tekinteni, mint egy általános könyvre, mert jóval túl tett azon. S, bár nem mindegyik kötetről lehet ezt elmondani, valamiért egyben nézve, pedig igenis remek.
Nem titkolom, hogy engem leginkább Danika és Reyes története untatott, de hál égnek, hogy nem kellett annyiszor részt vennem benne. Bár, egyébként voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy Reyes eléggé elpapucsosodott, ők ketten cuki kis párt alkotnak együtt Danikával.

Leesett, hogy tényleg kéne beszélnem az Éjsötét Hangokról, pehh.
Mint említettem az Urak egy része meghódítja Egyiptomot, hogy egy katakombában rendezzek vérfürdőt. Ahol a Vadászok csoportján ütöttek rajta. Itt a piramis mélyében találnak rá pár terhes nőre, és persze Gwendolyn kisasszonyra elzárva, akiről csakhamar kiderül, hogy hárpia.
Innentől indul meg igazán a dolog, ugyanis Sabin már akkor szemet vet a vörös szépségre, aki a maga módján elég beszari karakternek bizonyul. Kiderül továbbá, hogy a rajtaütéskor előkerülő nők, mind mitológiai lények, akiknek gyermekeiből Galen szándékozik Halhatatlan sereget építeni.

Eközben persze az Urak nagy erővel keresik a maradék két Isteni tárgyat,a Láthatatlanná Tevő Köpenyt, s a Szétválasztó Pálcát. 
Gwen persze hamar beilleszkedik, kisebb nyafi után, majd hamar biofegyverként is lesz alkalmazva. A cselekménnyel sodródva az is kiderül, hogy a lány nővérei is a csapathoz csapódnak, mert az Urak budapesti kérója elég nagy mindenkinek
Beleláthatunk Paris Siennamentes életébe, aki cefetig ambróziázza magát nagyjából minden este.
Igazából ez a kötet Sabin és Gwen szerelméről szól, de számomra annyira snassz ez a „három nap után már smárolok veled, s az enyém vagy” dolog, hogy na...Persze, ők is akadályok elé vannak állítva épp elégszer, de basszus! A kötet elején már azt hittem földre vágom magam és sírni kezdek, hogy MEGINT MIÉRT ÖT MÁSODPERCES FALL IN LOVE faktort kapunk?!
Tudom, hogy Sabin rengeteg dolgon ment keresztül, és Kétség miatt sem egyszerű neki, de legalább egy hetet várhatott volna ezzel az egész cukormázzal. 
Gwennek is szembe kell néznie némi kellemetlenséggel, amely Galenhez köthető, de hát épp ettől mocskosul izgalmas az egész! 
Tetszett, hogy ismét nem csak a porondos szereplőkre terelődik a reflektorfény, és a cselekmény, történés is szuperül haladt. 

S, ugyan én olvastam Aeron történetét is, így tudom mi fog történni, viszont abban a kötetben is elég nagy galiba lesz, ezt garantálom! 

Érdemes olvasni, mert élményt ad. Ritka az ilyen könyv, ami elnyeri az olvasó tetszését, emellett élményt és kikapcsolódást is ad. 

Számomra nem kérdéses, hogy már angolul is olvastam néhány részt, de aki eddig nem ismerte a sorozatot annak bátran ajánlom! Főleg azoknak, akik nem vetik meg az erotikát, de azon kívül kíváncsiak a mitológiára, képesek a több szálon futó történetre figyelmet és időt szánni. Kibővíteni a háremes listát, mert az garantált. Vevők a humorra, de arra is, ha esetleg kirántják a szívüket a mellkasukból. Az Alvilág Urai nem okoznak csalódást, ebben biztosak lehettek!




1. Éjsötét Vágyak (Maddox & Ashlyn) 
2. Éjsötét Csók (Lucien & Anja)
3. Éjsötét Bosszú (Reyes & Danika) 
4. Éjsötét Hangok (Sabin & Gwen) 
5. Éjsötét Szenvedély (Aeron & Olivia) 
6. Éjsötét Lelkek (Gideon & Scarlet)   magyar megjelenés: 2018.02.18.
7. Éjsötét Titkok (Amun & Haidee)
8. Éjsötét Megadás (Strider & Kaia) 
9. Éjsötét Csábítás (Paris & Sienna) 
10.Éjsötét Sóvárgás (Kane & Josephina) 
11. Éjsötét Érintés (Torin & Keeley) 
12. Éjsötét Kín (Baden & Katarina)
13. Éjsötét Ígéret (Cameo & Lazarus)
14. Éjsötét Harcos (William & Gilly)   angol megjelenés: 2018.06.26.


Mindezek mellett pedig három novella olvasható még angol nyelven.

Ebben a kategóriában még:

0 Hozzászólás